Orendt Mihály Bihar-kutató
A 14-15. század
fordulóján a zsámolyok a hazai latinul tanuló diákok előtt már igencsak ismertek voltak.
A szalonok dicső hölgyei formás lábaik pihentetésére, míg a gavallér ifjak a hölgyek lábai előtt történő ücsörgésre használják ezeket az alkalmatosságokat. Igazából viszont lényegében csak a 19. század végétől, vagy inkább a 20.
század elejétől kapnak nagyobb helyet és teret a köznép lakásaiban, igaz már jóval egyszerűbb formában.
Ezeken a deszkalábas kisszékeken, vagy ahogy még nevezik őket gyalogszékeken (elterjedtebb nevük a sváb eredetű sámli-, vagy sámedli) pihentetik a vidéki asszonyok újabban lábaikat, főleg olyan időszakokban, amikor szoptatnak, vagy varrnak, vagy
éppen csak egyszerűen kézimunkáznak, elütve a hideg téli napok egyhangúságát. Ugyanakkor a városi, de inkább a gazdagabb réteg hölgyei a korábbi évszázadokból jól ismert párnázott zsámolyokon teszik ugyanezt.
A deszkalábas kisszékek a
konyhák (különösen a lakókonyhák) elengedhetetlen
bútordarabjaivá válnak az idők folyamán. Megtalálhatóak lesznek ugyanakkor a falusi házakban, de akár a szegényebb városi lakásokban is, itt főképpen a cselédség használatában.
A legkisebb méretű ülőalkalmatosságoknak felelnek
meg és akár több is készülhet belőlük egy háztartáson belül. A
gyermekek előszeretettel használják, és - a közepén kialakított résen keresztül
megmarkolva azokat - hurcolják ide-oda akár lakáson belül is.
A zoknik, majd
lábbelik felhúzása, tisztítása, befűzése, télen kapcák zoknira történő
feltekerése stb. céljából a legkedvezőbb ülőalkalmatossággá válik hamarosan.
Általában könnyű, puhafából készítik, hogy cipelésük (főleg gyerekek és terhes nők számára) ne
okozzon megerőltetést.
Úgy tűnik, hogy ezek a kisméretű bútordarabok ismét kezdenek megjelenni a bútorpiacon. Ismét vissza fognak térni a lakásokba, hisz praktikusságuk és egyszerűségük
vitathatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése