Zománcos, vagy zománcozott edények;

Orendt Mihály Bihar-kutató

Az úgynevezett zománcos, vagy zománcozott edények  a régi időket idézik fel számunkra. A zománc ugyanakkor olyan savak- és lúgok elleni bevonatot képez az edényeken, amely higiénikus és korrózióálló. Ezen felül tapadás- és rozsdásodás gátló bevonatként is funkcionál az edényeken. Mivel hamar felmelegszik, főzés közben érdemes figyelni, nehogy odakapjon benne az étel.

Hátránya, hogy kicsi az ütésállósága, tehát a zománc könnyebben lepattan a fémről. Ha leejtettük, és látjuk, hogy hiányzik egy darab zománc, akkor egészségünkre nézve az a biztonságosabb, ha nem használjuk tovább. 

Ettől függetlenül eleink tovább használták azokat, ha esetleg a lepattant felület kilukadt a drótostóttal be is foltoztatták, legfeljebb nem tartottak benne többé folyékony dolgokat.

Nagyszüleimnél gyermekkoromban láttam hasonló foltozott zománcozott lavórt, vájdlingot (a német Weitling szóból ered, jelentése mosogató tál) és egyéb nagyobb tálakat, melyben babot, gabonát, vagy egyéb száraz szemes takarmányt tároltak. Semmit sem dobtak el, inkább csak átcsoportosították azok felhasználási módját. Ma, ha egy edény sérült kidobjuk, „ciki”, nehogy meglássa egy ismerősünk, hogy sérült dolgaink vannak. Még azt hinnék, hogy csóróbbak vagyunk náluk.

Eleinket nem igazán érdekelte az ehhez hasonló viselkedési forma. Miért is érdekelte volna őket, hisz másnak is voltak ilyen kiszuperált egykor jobb napokat látott zománcozott edénye. Keresgéltem és úgy tűnik ma is gyártanak még zománcozott edényeket (zsíros bödönök, sütőedények stb.) persze nem akkora mennyiségben, mint egykor, de gyártanak (pl. EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft.).

Mint az a képen is jól látható a fejőnő is zománcozott edényt használ a tej felfogására, ez egy sajtár, melyet különböző tájegységekben rocskának is neveznek (az eredeti sajtár egykor még fából készült és szegecselt abroncsokkal volt összefogatva).

• Képek forrása: Pinterest;